Köszöntelek Kedves Olvasó!
Hajdu-Sóla Angelika vagyok és a mozgás szerelmese. Jellememből fakadóan szeretem a vidám dolgokat, amiket előszeretettel építek be a munkámba is.
Gyermekkoromban egy lelőhetetlen örökmozgó voltam, azt hiszem ez máig nem változott. A gimnáziumi évek alatt ezt a mozgásszeretetet az atlétika berkein belül kamatoztattam, mint gátfutó, sprinter és távolugró. Az egyetemi éveim alatt hobbiból elkezdtem úszni, amibe mai napig szerelmes vagyok, a víz a második otthonom. Ezzel párhuzamosan ismerkedtem meg az aerobikkal (egész pontosan a Tae bo elnevezésű óratípussal), mint csoportos edzésformával, ahol rengeteg ismeretségre tettem szert és mai napig hálás vagyok azokért az órákért a szegedi kis csapatnak.
Miután felköltöztem Budapestre, nem találtam a helyem a sportot illetően. Félre ne érts, itt is vannak szuper jó edzők, csak hiányzott egy életérzés, ami Szegeden megvolt és hiányzott. Elhatároztam, hogy beiratkozok az aerobik képzésre, hogy ezt az érzést másokkal is meg tudjam osztani a Nagyvárosban. Így lettem aerobik sportedző.
Aztán betévedtem egy reggaeton órára, amiből hamarosan Reggaeness-őrület kerekedett. Imádok táncolni, de soha nem űztem sportot belőle. Ez az óra megadja nekem a tökéletes kombináció lehetőségét: tánc és fitnesz egybe! Nem hagyhattam ki, így elvégeztem az oktató képzést. Köszönet a kitalálóknak!
Egy idő után egyre erősebbé vált bennem az igény, hogy mindazt a tudást és tapasztalatot, amit felhalmoztam, átadhassam az embereknek. Sokszor látom, hogy a sportolni vágyók lemennek edzeni, de hiányzik a megfelelő szaktudás a testük formálásához, a testtudat, és rengeteg tévhittel rendelkeznek a fejükben, amit ennek a mai fogyasztói világnak köszönhetünk.
Az én céljaim így rettentően egyszerűek: tudatos, kiegyensúlyozott, önálló embereket szeretnék formálni az erre vállalkozókból. Ez motivált, hogy elvégezzem a személyi edző képzést.
Várom a bátor változtatni vágyókat, akármi legyen is a cél!
A mottóm:
„Ahol akarat van, ott út is van”
Soha nem szabad feladni az álmokat, mert azok nélkül üressé, céltalanná válunk. Amit igazán szeretnénk, lehet, hogy küzdelmek árán, de elérhetjük. Minden a Döntéseiden múlik!
Szakmai iskolai végzettségek:
Személyi edző – Fitness Company
Preventív gerinctréner – Fitness Company
Életmódtanácsadó, wellness trainer – Fitness Company (Héder Éva)
Aerobik sportedző – Fitness Company
Kickbox Athletics oktató – Fitness Company
TE BO(Y) koreográfia BASIC továbbképzés – SZTE – Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, Szeged
Reggaeness® oktató – Reggaeton Dance Tánciskola
Loveyourbelly oktató – Bagyinka Tímea
Kinesio tape, Acu tape alapképzés – Oriolus Med
Talpreflexológia alaptanfolyam – IMA, Nemzetközi Masszázsakadémia