Életmódváltás. Na jó…de hogyan??

Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, az életmódváltó programok fénykorát éljük. Még a csapból is ez folyik. Szinte nincs fórum, vagy újság, egy adás a tévében, amiben ne jönne szembe  velünk a téma. Egyben sikk is, és már-már társadalmi elvárás. Na igen.. és itt kezdődnek a gondok. Az emberek magukra vannak utalva, milyen módon is kezdjenek hozzá, illetve egyáltalán pontosan mit is kéne csinálniuk.

Én az okos megoldások híve vagyok. Ebben is a prevenciót követem. Mindig mondom azoknak, akikkel összehoz az Élet, hogy nincs Egy diéta. Mindenkinek van egy sajátja, amit meg kell találnia. Ez kő kemény munka. Azért egy mankót szeretnék adni, hátha valakinek ez segít majd.

Először is tisztázni kell a célokat. Miért akarsz belevágni? Van, akinek pár kiló leadása a cél, van, aki izmosodni szeretne, van, aki jobb közérzeted akar, vagy az egészségéért küzd. Tehát valamivel elégedetlen és azon akar változtatni. Fontos, hogy valóban a Te célodért küzdj, és ne mások elvárásáért. Ahhoz, hogy elérd a célod, valóban egy Belőled fakadó érzésnek kell megszületnie. Keresd meg pontosan, mi tenne boldoggá és ezt hogyan tudod elérni. Az Út lesz az igazán fontos, mert változás nélkül nincs eredmény! Nem lesz elég csak kevesebbet enni pár hétig, el kell köteleződnöd a célodért. Ettől leszel sikeres.

Én a FOREVER termékeire szavazok 🙂

A legtöbben sajnos azonosítják a fogyással az életmódváltást. Rövidtávban gondolkodnak, így a megválasztott eszközök is hatástalanok, vagy akár károsak lesznek. Hiányzik a tudatosság és a körültekintés ezekben az esetekben. Nem túl szerencsés újra és újra beleugrani a fogyókúra és egyéb diéta programokba kellő információ nélkül. Próbálkozni persze szabad, de a belek, ahonnan az immunitás alapvetően kiindul, igen sérülékenyek. Az emésztőrendszerrel nem túl jó szórakozni, mert ez a fagyi visszanyal idővel.
Természetesen léteznek olyan fitt programok is, amik segítenek a sok szemetet kiüríteni a szervezetünkből, és emellett feltöltik azt értékes ásványi anyagokkal, vitaminokkal, miközben valóban az egyensúly beállítását célozzák meg. A sanyargatott test ugyanis csak szenved, és ettől raktároz. Túlél minden nap. Mi pedig élni, és nem pedig túlélni szeretnénk.

A cél tisztázásának van egy másik sarkalatos pontja. Amikor túl közelről szemlélünk valamit, nem látjuk át a folyamatot. Tegyük fel, le akarsz adni pár kilót. Valóban ez a lényeg? Mert ezt el lehet érni jojó-effektus mellett is, vagy valóban magasabb szintre akarod helyezni az életmódodat, ahol a fogyásod, már csak a pozitív mellékhatása lesz mindennek. Ugye mennyire más a szemszög? Számomra ezt jelenti az életmódváltás, amikor rendszerben gondolkodva kikukázzuk, ami számunkra haszontalan, és feltöltjük magunkat hasznos elemekkel. Ebbe beletartozik az étrend, a mozgás, a kikapcsolódás, az alvás, a munka. Minden, ami Téged táplál, marad, ami rombol, azon faragunk.

Tegyük fel, megszületik a döntés: „változtatni akarok és egészségesen élni”. A következő lépések egyike, hogy megtöltsük a hűtőt egészséges élelmiszerekkel. Manapság elmondható, hogy a bőség zavarát éljük. A boltokban hatalmas a választék. Vajon minőségiek-e ezek az alapanyagok, amikhez egy átlagos vásárlás során hozzájutunk? Vajon elég-e zöldséget és gyümölcsöt enni, hogy egészségesek maradhassunk? Sajnos az átlag magyar ember vitalitásán nem ez látszik. Magyarországon félelmetes méreteket öltenek a különböző betegségtípusok, így a mozgásszervi; cukor; szív és érrendszeri; vagy a daganatos megbetegedések. Szeretném leszögezni, hogy ezt nem én, hanem hiteles orvosok és szakemberek állítják komoly kutatások alapján. A betegségek mögött legtöbbször a vitaminok és ásványi anyagok hiánya áll, amit nem is gondolnánk elsőre. Én nagyon sokáig álltam ellen ennek a nézetnek, és hittem, hogy milyen egészségesen táplálkozom. Most, hogy anyuka lettem, és emellett sportolok is, érzem a határaimat. A felelősségem is sokkal nagyobb, így megadtam az esélyt a táplálék kiegészítőknek, de csakis a legjobbaknak. Honnan tudom, hogy hiányban szenvedtem-e? Onnan, hogy érzem a változást. Tudom, milyen vele és nélküle. Be kellett látnom, hogy egyszerűen ez kell. Nézzük meg a nyugatról érkező nyugdíjas turistákat. Aztán az itthoniakat. Most sokan felhördülnek, hogy persze, nekik van pénzük. Valóban ez is egy szempont, de hadd tegyem fel a kérdést: mire költik el? Nem lehet, hogy nyugaton sokkal többet invesztálnak a prevencionális dolgokba az emberek és ettől fittebbek, mint mások? Persze ezek csak az én okfejtéseim leírva. Én amellett döntöttem, hogy minél tovább meg tudjam őrizni a magam és a családom egészségét. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, milyen utat választ.

Mindazzal, amit leírtam, két dolgot szeretnék hirdetni. Az egyik, hogy legyetek tudatosak, járjátok körbe a dolgokat, mielőtt döntenétek. És tessék kérdezni, ha nem tudtok valamit 😀
A másik, hogy a fókuszt érdemes a megelőzésre helyezni , hogy elkerüljük a nagyobb bajokat.

Aki szeretne velem gondolkodni, szívesen segítek neki elérni az álmait, céljait. Nincs annál jobb érzés számomra, mint amikor ezt sikerül együtt véghez vinni.
Köszönöm, hogy vagytok! <3